Hírlevél

Név

E-mail


Iratkozzon fel havi hírlevelünkre, melyből zsidó kulturális hírekről, eseményekről és a Virtuális Zsidó Múzeum újdonságairól értesülhet.





További projektjeink










LexiKohn


Farkas Aladár (1909 - 1981)

Szobrász. (Újpest, 1909. márc. 27. – Budapest. 1981. dec. 11.) Művészeti tanulmányait az Iparrajziskolában kezdte. Első kiállítására 1936-ban került sor. 1937-ben Párizsba ment, az École des Beaux Arts-on képezte magát. A francia kultúra nagy hatással van rá, ami későbbi munkáiban is megjelenik (Gall kakas, 1968).1939-ben hazatért és a Szocialista Képzőművész Csoport tagja lett. 1947-ben Nolipa István festővel közös kiállítást rendeztek. 1948-ban részt vett a Képzőművész Szövetség, majd 1949-50-ben a Képzőművészek Szakszervezete és a Művészeti Alap létrehozásában. Ezekben az években több köztéri szobrát állították fel az országban. 1952-53-ban készítette a koreai nép küzdelmeit megörökítő szoborsorozatát. Gyűjteményes kiállítását 1960-ban az Ernst Múzeumban rendezte meg Háy Károly festőművésszel. 1965-ben a vietnami háborút kisplasztikai kompozíciókban (pl. Harcoló Vietnam) dolgozta fel, s ebben az évben állította ki műveit az Magyar Nemzeti Galériában. 1966-ban párizsi tanulmányúton vett részt, s 1967-ben látogatást tett Vietnamban. Munkáiban (köztéri szobrok, kisplasztikák) a politikai témák, problémák jelennek meg, s azokat nyugtalan, expresszív formákkal és felületekkel tolmácsolta. Munkácsy (1950, 1953) és SZOT-díjas (1972), érdemes művész (1971).
/Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Szobrászok Adattára, www.farkasaladar.com/Kép: Farkas Luca


Forrás: http://omike.hu/omike/muveszek/farkas-aladar/54


Vissza

TÁMOGATÓK:


© 2010-2021. JMPoint Alapítvány