Hírlevél

Név

E-mail


Iratkozzon fel havi hírlevelünkre, melyből zsidó kulturális hírekről, eseményekről és a Virtuális Zsidó Múzeum újdonságairól értesülhet.





További projektjeink










LexiKohn


Kabos Endre (1906 - 1944)

Kabos Endre nagyszerű vívó volt. Nagyváradon született 1906-ban. Középiskolás korában a VAC-ban kezdett el vívni, de igazán eredményt csak 20 éves kora után ért el. 1928-ban megnyerte a Szlovák bajnokságot és ezután mindig szerepet kapott a győztes csapatban. Soha nem nyert egyéni magyar bajnokságot, de csapatával háromszor is első helyezett lett. Az 1932-ben Los Angeles-ben olimpiát nyert kardcsapatnak tagja volt ő is. Az olimpia után befejezte a sportolást, kardját pedig elajándékozta. Sokan hitegették azzal, hogy munkát adnak neki, de senki nem tartotta be az ígéretét. Egy fűszerüzletet nyitott, amely összes idejét és energiáját elvitte. Soha nem tudjuk meg, ki volt az, aki akitől végül kapott egy állást, a magyar sport pedig visszakapott egy kiváló sportembert. Kabos így részt vehetett az 1936-os berlini olimpián, ahol aranyérmet nyert. Munkaszolgálatot követően a nácik által 1944. november 4-én felrobbantott Margit-hídon lelte halálát.


Forrás: http://www.maccabi.hu


Vissza

TÁMOGATÓK:


© 2010-2021. JMPoint Alapítvány