Keleti László (1904 - 1972)
Színész. (Budapest, 1904. jún. 14. – 1972. aug. 28.) Rákosi Szidi iskolájában végzett, majd vidéken kezdett játszani. Első szerepe a falu bolondja volt Móricz Sári bírójába 1923-ban a Belvárosi Színház szerződtette, 1927-ben az Új Színházhoz került, s ezt követően a főváros majdnem minden magánszínházában játszott. 1939-ben került az OMIKE Művészakcióhoz, Kabaré-esteken szerepelt. 1985 után a Színház-és Filmművészeti Főiskola tanára lett. A Thália Színház művésze volt. A gyerekeket a Csimm-bumm cirkusz kedvelt Szamóca Ábrisaként hódította meg. /Magyar Színházművészeti Lexikon, Színházi Kislexikon, Budapest, 1969. Műsorfüzetek//Kép: OSZMI Fotótár, Színházi Kislexikon/
|