Goldman György (1904 - 1945)
Szobrász. (Vecsés, 1904. dec. 21. ? Dachau, 1945. febr. 11.) Jómódú budapesti zsidó polgárcsalád gyermeke. 1924-t?l 1929-ig Képz?m?vészeti F?iskolán Kisfaludi Stróbl Zsigmond növendéke volt, majd Párizsban tanult, ahol Önportré c. m?vével jelent?s sikert aratott. 1929-ben a munkásmozgalom felé fordult, 1932-t?l részt vett az illegális kommunista mozgalomban. Kapcsolatba került József Attilával is. Korai korszakának legjelent?sebb alkotása, az Ül? munkás életnagyságú figurája 1930-ban szerepelt az Új Progresszív M?vészek kiállításán a Tamás Galériában. 1934-ben alapító tagja volt a Szocialista Képz?m?vészek Csoportjának. 1936-ban részt vett az Új Realisták kiállításán, 1938-ban Helsinkiben mutatta be m?veit. 1941-ben részt vett a Szocialista Képz?m?vészek kiállításán. 1942-ben illegális kommunista tevékenysége miatt feleségével együtt letartóztatták, 1944 novemberében deportálták Budapestr?l Dachauba, ahol 1945. február 11-én, végelgyengülésben halt meg. /Magyar Életrajzi Lexikon, Kik voltak ?k? S. Nagy Katalin: Emlékkavicsok, Horák Magda: A magyar értelmiség veszteségei az 1940-es években, Memento Magyarország 1944, PIM Adattár, Magyar Szobrászok Adattára/Kép: HDKE |